Több milliós beruházás
Ötvenszeresére növelte hálózatának kapacitását a UPC
Több mint 5 millió eurós beruházással ötvenszeresére növelte hálózatának kapacitását a UPC Magyarország.
2016.07.28 15:21MTIA tájékoztatás szerint a befektetés eredményeként a szélessávú optikai hálózati irányítóközpont (fejállomás) új telephelyre költözött, az épületben található új berendezések másodpercenként akár 24 terabit adatot képesek kezelni. A közlemény idézi Székely Gábort, a cég hálózati igazgatóját, aki kifejtette: az új kapacitást úgy lehet elképzelni, mintha 3000 mozifilmet egyetlen másodperc alatt küldenének át az egyik számítógépről a másikra.
A központban egyúttal kiépítették a szolgáltatások biztonságos működéséhez szükséges rendszereket, illetve modernizálták az ügyintézést kiszolgáló informatikai rendszereket is, ezáltal a UPC belső folyamatait támogató IT infrastruktúra kapacitása háromszorosára növekedett.
A társaság az MTI megkeresésére elmondta: a fejlesztésre az évről évre emelkedő adatforgalom és a felhasználói elvárások miatt volt szükség, az internetes forgalomnövekedés éves üteme - a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint - 30-40 százalék körül van, és folyamatosan növekszik. A most elvégzett fejlesztéssel a következő 3-5 évben biztosítható a hálózat gyors és megbízható üzemeltetése.
Az országos fejállomás a vezetékes távközlési szolgáltatóknál stratégiai jelentőségű létesítmény, innen irányítják például az összes alapszolgáltatást, mint a tévé, az internet, a vezetékes telefon és a mobil, és itt futnak össze - a UPC esetében - országszerte több mint 300 települést, 1,6 millió háztartást összekötő, több ezer kilométer hosszúságú, nagysebességű optikai hálózat szálai. A UPC hálózata a végpontok felé jelenleg másodpercenkénti 500 megabites adat továbbítására képes.
A UPC a Liberty Global leányvállalata, Magyarországon 1998 óta van jelen. Korábbi tájékoztatás szerint a magyarországi leányvállalat öt százalékkal növelte árbevételét 2015-ben, előfizetéseinek száma pedig 100 ezerrel 1,8 millióra nőtt tavaly. A nyilvánosan elérhető adatok szerint 2015-ben 60,235 milliárd forint árbevételt ért el a UPC, míg az előző évben 58,89 milliárdot, a 2014. évi 8,06 milliárd forintos vesztesége viszont 12,16 milliárd forintra emelkedett 2015-ben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:30 Temuról rendelt diktátor - elszabadultak az indulatok a lengyel parlamentben
- 16:40 Válogatás nélkül lövöldözött egy férfi Krakkó főterén - halottak, sérültek
- 14:50 Hackerek vették célba az olasz külügyminisztert és egy stratégiai vasútberuházást
- 8:48 Öngyilkosságát és temetését is megtervezhette egy 13 éves lány a Google MI-jével
- 22:00 Többmillió ember pénze került veszélybe, megbukott Paraguay elnöke
- 20:02 Megrohamozták a Microsoftnak épülő adatközpontot Amszterdamban
- 18:54 Bombafenyegetések bénítják Európát, Magyarországon vadászgépeket riasztottak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


