Wikileaks
Assange az erkélyről üdvözölte a pártját fogó ENSZ-véleményt
"Ez a döntés a nemzetközi emberi jog alapján született."
2016.02.05 21:59MTIJulian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató netoldal ausztrál alapítója pénteken Ecuador londoni nagykövetségének erkélyéről köszöntötte az utcán várakozó támogatóit, és "történelmi győzelemként" értékelte a pénteken közzétett, az ő pártját fogó ENSZ-véleményt.
A világszervezet önkényes fogva tartással foglalkozó munkacsoportjának (WGAD) öt független szakértője közül három arra jutott, hogy Assange-t lényegében "önkényesen tartja fogva" Nagy-Britannia és Svédország. A két ország "véget kell, hogy vessen" a 2012 júniusában Ecuador londoni nagykövetségére menekült Assange fogva tartásának, és "kárpótlásban kell őt részesíteniük" - hangsúlyozták.
"Ez a döntés a nemzetközi emberi jog alapján született" - mondta csupán kis számban megjelent híveinek az erkélyről mondott beszédében Assange. A brit és a svéd hatóságokra utalva figyelmeztetett: bűnvádi következményekkel számolhatnak azok, akik megsértik a nemzetközi emberi jogi egyezményeket. Svéd és brit tisztségviselők azonnal visszautasították a WGAD állásfoglalását.
Ugyancsak pénteken bírálta az ENSZ-testület állásfoglalását annak a svéd nőnek az ügyvédnője, aki nemi erőszakkal vádolja Assange-t.
Az ENSZ munkacsoportja "nyilvánvalóan nincs tudatában annak, hogy a nemi erőszak az emberi jogok egyik legdurvább megsértése" - mondta az ügyvédnő, Elisabeth Fritz. Hozzátette: megkönnyebbülve értesült arról, hogy az ENSZ véleményezésének nincs törvényi kötelező ereje. Az ügyvédnő szerint védencét sérti, hogy - az ENSZ szakértői szerint - még kárpótlást is kellene kapnia egy olyan, nemi erőszakkal gyanúsított férfinak, aki öt éven át szándékosan tartotta magát távol az igazságszolgáltatástól.
"Assange-nak szednie kellene a cókmókját, távozni a követségről és együttműködni a rendőrséggel meg az ügyészséggel" - mondta Fritz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06