Nem kívánt tartalom
Ezeket a tartalmakat tiltja be a Facebook
Törölni fognak minden ezzel összefüggő tartalmat a Facebookról, illetve a fénykép- és videomegosztó Instagramról is, amely 2012-ben került a Facebook tulajdonába.
2016.01.30 13:56MTIA Facebook betiltja a fegyverek és lőszerek magánkereskedelmével kapcsolatos tartalmak megjelentetését a közösségi oldalon - jelentette be pénteken az internetes vállalat szóvivője. Monica Bickert közlése szerint törölni fognak minden ezzel összefüggő tartalmat a Facebookról, illetve a fénykép- és videomegosztó Instagramról is, amely 2012-ben került a Facebook tulajdonába.
A tilalom nem vonatkozik a hivatalos engedéllyel rendelkező fegyverkereskedők által közzétett reklámokra, azzal, hogy magukat a fegyverügyleteket ők sem bonyolíthatják le a közösségi oldalon.
A The New York Times című amerikai napilap tudomása szerint a Facebook a Fehér Ház nyomására hozta meg ezt a döntést. Barack Obama elnök szigorítani akarja a fegyvereladásokra vonatkozó szabályokat, és ellenzi azt, hogy a közösségi portálok fegyverkereskedelmi felületekké váljanak azon eladók és vevők számára, akik nem estek át a szükséges hatósági ellenőrzéseken.
A Facebook már korábban tilalmat hirdetett a drog- és egyes gyógyszereladásokra is.
A 2004-ben Mark Zuckerberg által alapított Facebook a világ legnépszerűbb közösségi portálja, világszerte 1,59 milliárd felhasználóval.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06