Az Év honlapja
Ismét Debrecen kapta az Internetes Kultúra Fővárosa díjat
Negyedik alkalommal nyerte el Debrecen az Internetes Kultúra Fővárosa díjat, miután két helyi cég nyerte a legtöbb elismerést az Év honlapja versenyen.
2016.01.27 20:20MTIBarcsa Lajos, a város gazdasági alpolgármestere kiemelte: az informatika és az IT-technológia fontos húzóágazata Debrecennek. Az elmúlt években több kezdeményezés is indult, amely az IT-cégeknek biztosít lehetőségeket, hogy kreatív és innovatív projektjeiket megvalósíthassák - tette hozzá.
Debrecen önkormányzata támogatja a smart city - okos, intelligens, élhető város - elképzeléseket, ezért hozta létre az EDC Debrecen Kft.-t, amely a gazdaságfejlesztés, a kis- és középvállalkozások támogatása mellett kidolgozza Debrecen smart city koncepcióját - jegyezte meg Barcsa Lajos.
Hozzátette: Debrecen elkötelezett az okos megoldások terjesztése iránt, ezért az integrált településfejlesztési programban rendelkezésre álló 43 milliárd forintból mintegy 2 milliárdot olyan innovatív megoldásokra fordít, amelyek könnyebbé teszik városlakók életét.
A tervezett lépések sorában említette a közbiztonságot javító köztéri kamerarendszer bővítését, az energiafelhasználás terén a költséghatékonyságot segítő monitoring-rendszer kialakítását, a közlekedés terén pedig az intelligens zöldhullámok megteremtését, valamint a digitális parkolóhely-térképet.
Barcsa Lajos köszönetet mondott a Kreatív Vonalak Kft. és a PW Stúdió Kft. honlap tervező cégeknek, amelyek - a Magyar Marketing Szövetség és az internet marketing tagozat Év Honlapja versenyén - a legtöbb díjat megszerezve ismét elnyerték Debrecennek az Internetes Kultúra Fővárosa címet.
A sajtótájékoztatón Nagy Barna, a Kreatív Vonalak Kft. ügyvezetője és Enyedi Márta, a PW Stúdió Kft. képviselője bemutatták díjnyertes honlapjaikat, amelyeket hazai és külföldi cégeknek készítettek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


