Hajnali járatok
Informatikai káosz: nem indulnak a gépek a Liszt Ferenc repülőtérről (frissítve!)
Az érkező járatokat fennakadás nélkül fogadják. A Budapest Airport Facebook- és Twitter oldalán a legfrissebb információkról folyamatosan tájékoztatják az utasokat.
2015.11.10 07:29MTI
Nem indulnak el a hajnali járatok a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a 2-es terminál informatikai rendszerében történt hiba miatt, ezért késésekre lehet számítani - közölte a Budapest Airport kedd hajnalban az MTI-vel.
Kurucz László, a Budapest Airport helyettes szóvivője elmondta, hogy a hiba elhárításán folyamatosan dolgoznak, egyelőre nem tudják megmondani, mikor szállhatnak fel a gépek, ezért az utasok türelmét kérik. Az érkező járatokat fennakadás nélkül fogadják.
Hozzátette: a Budapest Airport Facebook- és Twitter oldalán a legfrissebb információkról folyamatosan tájékoztatják az utasokat.
A Budapest Airport honlapján közzétett információk szerint a késés egyelőre kilenc járatot érint, az eredeti indulási időpont szerint 6 óra és 7.15 között induló járatok közül. Az érintett járatok között van két londoni, valamint egy-egy amszterdami, párizsi, milánói, Tel Aviv-i, eindhoveni, brüsszeli és moszkvai.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


