Netbookok a világban
Az európai PC piac 10%-án netbookok vannak
Több piackutató cég is megerősítette, hogy az olcsó és kis gépek iránti igénynek köszönheti az európai PC piac azt, hogy az idén "életben maradt".
2008.10.18 13:56Z., ma.huA laptopok is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a gyártók nagyobb probléma nélkül megússzák ezt az évet, és a netbookokkal együtt ennek a szegmensnek köszönhető, hogy a személyi számítógépek piaca idén 27 százalékkal nőtt. 2007 harmadik negyedévéhez hasonlítva a 2008-as harmadik negyedévben a notebookokból 52%-kal többet adtak el.
Mivel a netbook kategória tavaly ilyenkor még alig létezett, ezért ezzel a szegmenssel kapcsolatban csak az mondható el, hogy az év harmadik negyedévéig bezárólag több mint kétmillió kisgépet értékesítettek Európában, ez pedig az összesen értékesített 27,9 millió gépnek csaknem tíz százaléka.
Egyes piackutatók azt jósolják, hogy a mini laptopok száma ebben a negyedévben megduplázódhatnak, hiszen a karácsonyi szezonban újabb 2 millió mininoti kelhet el, köszönhető ez az új versenytársaknak is, mint például az Apricot, az LG, a Samsung, a Toshiba és a Fujitsu Siemens, akik a következő hetekben-hónapokban netbookokat fognak bemutatni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


