Android
A Nokia és a Motorola Androidos fejlesztőcsapatot épít
Ha a verseny jelenlegi állását nézzük, akkor mindenképpen az iPhone a nyerő. De jövőre sokminden megváltozhat, hiszen a HTC-n kívül még több gyártó használ majd Androidot, és ehhez fejlesztők kellenek...
2008.09.29 12:32Z., ma.huJövőre már az Apple-nek számítania kell arra, hogy az termékének súlyos versennyel kell szembenéznie, köszönhetően a Google Androidjának. Az első készülék október 22-én kerül a boltokba Amerikában, de a legnagyobb gyártók már hónapok óta fejlesztenek.
A legjelentősebb játékos ebben a versenyben a Motorola, amely nem olyan régen 50 fővel bővítette az Androidos fejlesztőcsoportot, amely így már 350 főt számlál. Ez a hatalmas elkötelezettség pedig azt mutatja, hogy a Motorola igenis az Androidra teszi a tétet.
Persze a Nokia és a Verizon sem maradhatnak ki a buliból annak ellenére, hogy a Nokia pár hónappal ezelőtt fejezte be a Symbian felvásárlását, ezzel elkötelezve magát amellett, hogy ameddig csak lehet, az lesz mobiltelefonjainak operációs rendszere. Lehet, hogy a Nokia Android csoportja csak ismerkedik a platformmal, ami okos gondolat, hiszen ha az Android "felnő", akkor hamarosan a Nokia is elkezdhet fejleszteni rá, és akkor a fejlesztőkbe invesztált befektetés megtérül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06