Információtechnológia
Ezt kell tudni az informatika Moore-törvényéről
Idén ötvenéves a Moore-törvény, amely szerint a számítógépek adatfeldolgozási sebessége, valamint a csipekbe építhető alkatrészek száma exponenciálisan nő, vagyis minden második évben megduplázódik.
2015.04.10 17:15MTIAz Intel csipgyártó cég társalapítója 1965-ben azt mondta, hogy 10 éven belül egy integrált áramkör már 65 ezer alkatrészt fog tartalmazni, továbbá ezen áramkörök fejlődése idővel lehetővé teszi majd az otthoni számítógépek, önműködő járművek kifejlesztését. Az okostelefonok és okosórák megjelenését is előre látta.
A Moore-törvény nagyban meghatározza a világgazdaság innovációs sebességét, azzal különböztetve meg a számítástechnikai ipart az egyéb gyártó ágazatoktól, hogy rendszeres időközönként gyorsuló ütemben fejlődik, nagyobb számítási teljesítményt produkál, ráadásul alacsonyabb költségekkel.
Gordon E. Moore 1968-ban Robert Noyce fizikussal, az integrált áramkörök egyik kitalálójával és Andrew S. Grove magyar származású amerikai üzletemberrel megalapította az Intel Corporationst.
1971-ben megjelentették a világ legelső kereskedelmi forgalomban kapható mikroprocesszorát, amelynek belsejében összesen 2300 tranzisztor volt. Ennél a processzornál egy jelenleg is kapható, középkategóriás Core i5 lapka mintegy 3500-szor nagyobb teljesítményt nyújt, energiahatékonysága pedig a kilencvenezerszeresére nőtt az elmúlt 44 évben. Összehasonlításul: ha a gépjárművek fogyasztása hasonló mértékben csökkent volna az elmúlt ötven évben, akkor ma már egyetlen tank benzin elég lenne ahhoz, hogy egy emberöltőn át biztosítsa egy autónak a működéséhez szükséges energiát.
Bár 1965 óta már többször felmerült, hogy idővel képtelenség lesz tovább sűríteni az azonos méretű területre beépíthető tranzisztorok számát, Gordon Moore most is úgy véli, hogy a nevével fémjelzett törvény megállapításai a következő ötven évben is fenntarthatók lesznek.
Szerinte a Moore-törvény szerepe az elmúlt évtizedek során igencsak megváltozott: kezdetben inkább a mikrocsipek folyamatos fejlődésének szemléltetésére szolgált, mostanság azonban inkább inspirálja a csipgyártókat arra, hogy minél komplexebb megoldások alkalmazásával folyamatosan fenntartsák.
2014-ben az Intel teljes árbevétele csaknem 56 milliárd dollár volt, nettó eredménye pedig 11,7 milliárd dollár, ami 22 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
- 18:12 Bakondi György: fontos tudatában lenni annak, hogy kik lépnek be az Európai Unió területére
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
- 16:10 KIM: a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06