Madárperspektíva
Dróntesztelő pilótákat toboroz az Amazon
A cég a Jeff Bezos által tavaly bejelentett drónfutár-szolgálat elindításán dolgozik.
2014.11.15 11:00ma.huAz Amazon tavaly jelentette be, hogy Amazon Prime Air néven drónfutár-szolgáltatást szeretne indítani. A cég igen komolyan veszi a projektet: Cambridge-i és Seattle-i kirendeltségeik olyan repülőmérnökök jelentkezését várják, akik pilótaként részt vehetnének a drónjaik tesztelésében.
Fotó: freedigitalphotos.net/Victor Habbick
Az Amazon két évvel ezelőtt vásárolta fel a drónfejlesztéssel foglalkozó Evi Technologiest. Úgy fest, komoly lehetőségeket látnak a brit startupban, mert az elmúlt hetekben számos új mérnököt vettek fel kutatás-fejlesztéssel foglalkozó cambridge-i központjukba. A vállalat további szakemberek jelentkezését várja, többek között rangidős kutatásvezetői, repülőmérnöki és repülésbiztonsági menedzser pozíciókba.
„Az Amazon Prime Air repülőmérnököket és minőségbiztosítással foglalkozó szakembereket keres UAS-technológiáink (Unmanned Aerial System – pilóta nélküli rendszer) tesztelésére. (…) Elsősorban olyan repülő- és rendszermérnököket várunk, akik jelentős tapasztalattal rendelkeznek az UAS-ok irányítása terén” – írta hirdetésében a cég.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


