Július 1-től
Tovább csökkennek a roamingdíjak az EU-ban
Tovább csökkennek az Európai Unió, valamint Izland, Norvégia és Lichtenstein területén július 1-jétől a mobiltelefonálás, az SMS-küldés és a mobilinternetezés díjai, amelyeket a magyarországi mobilszolgáltatóknak is alkalmazniuk kell.
2014.06.04 10:06MTI
freedigitalphotos.net/stockimages
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleménye szerint az unión belüli barangolás esetén a kezdeményezett hívásindítás díja majdnem 18 százalékkal, a fogadott hívásoké mintegy 27 százalékkal, az SMS-küldéseké pedig 23 százalékkal csökken.
A legnagyobb mértékben a külföldről lebonyolított adatforgalom kiskereskedelmi ára csökken: egy megabájtnyi adatforgalomért a jelenlegi 171,5 forint helyett 78,3 forintot kell majd fizetni.
A mobiltelefonról indított hívások percenként 91,4 forint helyett 74,4 forintba, a fogadott hívások 26,6 forint helyett 19,5 forintba kerülnek majd, a küldött SMS-ek darabára pedig 30,4 forintról 23,5 forintra csökken. Újdonság, hogy július 1-jétől az előfizetők igénybe vehetik a külföldi célország alternatív szolgáltatóinak hálózatát is az adatforgalmazásra.
Az NMHH felhívta a figyelmet arra, hogy a külföldi mobilhasználat során egy kis odafigyeléssel az előfizetők jelentős összegeket takaríthatnak meg a mobilszámlán.
Utazás előtt érdemes tájékozódni a saját szolgáltató, illetve a célországban működő szolgáltatók roamingdíjairól, mert nagy eltérések is lehetnek. Az okostelefonokat és táblagépeket érdemes úgy beállítani, hogy ne kapcsolódjanak maguktól a hálózathoz, mert az alkalmazások automatikus frissülése jelentős adatforgalmat generálhat, amely után fizetni kell - figyelmeztet az NMHH.
Az európai uniós rendelet alapján az előfizetők védelmét szolgálja a mobilcégek által alkalmazott automatikus pénzügyi vagy adatforgalmi korlát is. A beállított korlát 80 százalékának elérésekor a szolgáltató tájékoztató SMS-t küld.
Amikor a fogyasztó eléri a 100 százalékos szintet, és nem jelzi a szolgáltatónak egyértelműen, hogy tovább kívánja használni az adatroaming szolgáltatást, a szolgáltatás megszakad.
Az NMHH a fogyasztói érdekek védelmében piacfelügyeleti tevékenysége során ellenőrzi a szolgáltatókat, hogy a gyakorlatban érvényesítik-e az uniós rendelet miatt csökkent roamingdíjakat - közölte a hatóság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 20:31 Izrael nem vonul ki Gázából
- 18:29 Három érmet szereztek a magyarok a világ egyik legnagyobb hosszútávú kajak-kenu versenyén, a Sellán
- 16:28 Latorcai Csaba: a KDNP pályázati úton választja ki delegáltját a Médiatanácsba
- 14:27 Egész héten meleg, napos idő várható
- 12:26 Tanács Zoltán: kormány-előterjesztés készül a Planetárium jövőjéről
- 10:25 Vegyszeradagolási probléma miatt kórházba került az Igali Gyógyfürdő több vendége
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


