Technika az asztalon
Magyar pókerrobot sikere
Második helyezést ért el egy 19 éves debreceni diák szórakozásra és készségfejlesztésre egyformán alkalmas pókerrobotja a világ legnagyobb középiskolásoknak szóló tudományos versenyén Los Angelesben.
2014.05.17 16:49MTI
Fotó: sikerado.hu
Az 1950 óta minden évben megrendezett ISEF (International Science and Engineering Fair) célja, hogy középiskolás tanulók millióit ösztönözze olyan találmányok kifejlesztésére, amelyek pozitív hatást gyakorolnak a mindennapokra.
Az idén 72 ország 1784 diákja - közel fele-fele arányban fiúk és lányok - mérte össze tudását és ötleteit Los Angelesben. A versenyen a fődíj 75 000 dollár, 16,7 millió forint, az összdíjazás pedig - a pénzdíjak, nyeremények és szponzorációs támogatás - eléri a 4 millió dollárt. A verseny presztízse nagy, hiszen 27 olyan Nobel-díjas van, akik tudományos pályafutásukat egykor az ISEF-en kezdték.
Hegyesi Donát Sándor a pókerrobot első prototípusát évekkel ezelőtt kezdte el fejleszteni, hogy két hobbiját, a pókert és a programozást ötvözze. A robotnak a hardverét és a szoftverét is ő tervezte és alkotta meg, az Intel versenyére már a negyedik prototípussal érkezett. A félbevágott pókerasztalra szerelt kar mozgatja a zsetonokat és a kártyákat, amelyeket a robot kamerák segítségével ismer fel. A gép felismeri a helyzeteket, blöfföl, ha kell, képes a tanulásra, figyeli emberi ellenfele taktikáját, és erre építve módosítja úgy a játékát, hogy az összességében minél nyereségesebb legyen.
Hegyesi Donát Sándor a debreceni Tóth Árpád Gimnázium tanulója, idén érettségizett, és a BME mechatronika szakára felvételizik.
A magyar diák robotja a második helyen végzett saját kategóriájában, a fiatalember a díjjal együtt 1500 dollár pénzjutalomban is részesült.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


