A Magyar Telekom internetszolgáltatásával épülnek
Innovatív fizetési megoldások a Fizetési Pontoknál
A Magyar Telekom nyerte el a POI Partner Kft. által 20 ezer internet előfizetésre kiírt tendert.
2014.03.29 07:49MTIA POI Partner Kft. az általa országosan 2014 első felétől üzemeltetett Fizetési Pont terminálokhoz kapcsolódóan írta ki a pályázatot, amelynek nyertese Magyarország legnagyobb 4G hálózatával rendelkező szolgáltatója, a Magyar Telekom lett.
A Fizetési Pont terminálokat kifejezetten olyan, jelenleg terminállal nem rendelkező kiskereskedelmi egységekbe fogják telepíteni, ahol az emberek a napi apróbb bevásárlásaikat intézik: például kisboltokban, pékségekben, kis non-stop üzletekben. A terminálok telepítése az idén júniusban indul, és 39 - 25 ezer feletti lakosú - vidéki városban valósul meg.
A Telekom mindehhez üzleti privát internet szolgáltatást nyújt, amely biztosítja a POI Partner Kft. mobil termináljai és központja között az IP alapú csomagkapcsolt adatkommunikációt.
Az innovatív fizetési megoldást a POI Partner Kft. összesen 1,65 milliárd forintos beruházással valósítja meg.
A Fizetési Pont egy PayPass-képes MasterCard kártyaelfogadó POS terminál, amely amellett, hogy fizetési tranzakciókra képes, extra szolgáltatásokkal is rendelkezik: a Fizetési Pont logós kártyával a lakossági ügyfelek befizethetik csekkjeiket, feltölthetik mobiltelefonjuk egyenlegét. Jövőbeli tervek szerint a felhasználók részt vehetnek pontgyűjtő és városkártya programokban, és parkoló- vagy tömegközlekedési jegyeket is vásárolhatnak.
A kiskereskedelmi üzletek számára is hasznos lesz a náluk kihelyezett terminál, mert amellett, hogy technikai fejlesztési igények nélkül MasterCard elfogadó hellyé válnak, a szokásos vásárlásukat intéző vevőik befizethetik aktuális közüzemi díjaikat, vagy feltölthetik telefonegyenlegüket - írja a Magyar Telekom.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


