Szakmai egyeztetés
Beszélgetni hívja az Emmi a szakszervezeteket az e-portfólióról
Az első körben magasabb kategóriába lépésre jogosult 25 761 pedagógusból már 8065 megkezdte e-portfóliójának feltöltését, ez pedig nem igazolja a negatív fogadtatást, az eljárást pedig téves információk alapján tett kijelentések kísérik.
2014.02.21 05:31MTI
Az e-portfólió felülettel kapcsolatos szakmai megbeszélésre hívta az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkársága a Pedagógusok Szakszervezetének és a sztrájkmegállapodást aláíró többi szakszervezetnek a vezetőit, szakértőit - közölte a szaktárca csütörtökön az MTI-vel.
Csütörtök délelőtt Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az emberi erőforrások miniszteréhez fordult, mert a sztrájkbizottsággal kötött megállapodás ellenére a pedagógusok minősítési eljárásával kapcsolatos feltételek kialakításába a szakszervezeteket nem vonták be, és kérte a bizottság haladéktalan összehívását. A Emmi tájékoztatása szerint a megbeszélés lehetőséget teremt a felmerült kérdések tisztázására. Jelezték ugyanakkor, hogy az előmeneteli rendszerről szóló kormányrendelet elkészítését megfelelő színvonalú, kellően átgondolt szakértői munka előzte meg. Hozzátették: az első körben magasabb kategóriába lépésre jogosult 25 761 pedagógusból már 8065 megkezdte e-portfóliójának feltöltését, ez pedig nem igazolja a negatív fogadtatást, az eljárást pedig téves információk alapján tett kijelentések kísérik - fogalmazott az Emmi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


