Javított viharmadár
Kilenc hibát korrigál a Mozilla
Május óta szerdán érkezett először javítás a Thunderbird-höz, a Mozilla levelezőklienséhez
2008.07.25 13:01koacA Thunderbird legújabb, 2.0.0.16-os verzióját - mely 9 hibát javít ki a rendszerben – szerdán tette elérhetővé a Mozilla, melyeket szervereikről tölthetünk le. A kilenc bug között akad egy olyan is, melynek korrigálására már a múlt heti Firefox – a Mozilla nyílt forráskódú böngészője – patch alkalmával sor került. Az egyébként egyáltalán nem szokatlan eljárás, hogy a Thunderbird-höz érkező biztonsági javítások elmaradnak a böngésző javításai mögött. Erre korábban is volt már precedens.
Ami a probléma komolyságát illeti, hét a kilenc bugból a moderate, azaz közepesen veszélyes besorolást kapott a Mozilla vonatkozó rendszerében. Ez a besorolás a második szintet jelzi, a négyfokozatú skálán. A maradék két hibát a legveszélytelenebb kategóriába sorolták. Az a hiba, melyet a múlt heti firefoxos patch javított, a Mozilla elmondása szerint esetlegesen egyfajta összeomlást idézhetett volna elő, melyen keresztül könnyen juthattak volna ártó szándékú programok a számítógépekre. A további javítások is a számítógépet támadó programok elleni védekezés sebezhetőségét voltak hivatottak rendbe tenni.
Bár ahogy láthatjuk, javítgatják még, a levelezőkliens második verzióját - hasonlóan a böngésző testvéréhez - rövidesen eléri a vég. A Mozzillánál jelenleg a Thunderbird 3.0 fejlesztésén dolgoznak. Ám azok, akik egyelőre még a korábbi verziót preferálják a 2.0.0.16-ot letölthetik a Mozilla oldaláról – egyaránt megtalálható a Windows, Mac OS X, valamint a Linux verzió is – vagy megvárhatják az automatikus frissítés jelzését is, mely általában a közzététel utáni 24-48 órában szokott jelentkezni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


