Már dolgoznak a Hangouts hibáján
Zűr a gugli csevegőjében: idegeneknél landolhat az üzenetünk!
Néhány órája hiba lépett fel az egyik legnagyobb online szolgáltató rendszerében, a csevegőbe írt üzenetek teljesen kiszámíthatatlan módon időnként harmadik félnél kötnek ki és mi is kaphatunk ismeretlen üzeneteket.
2013.09.26 14:02ma.huIsmeretlen eredetű hibáról számol be egyre több felhasználó, akik a Google Hangouts és GTalk elnevezésű szolgáltatásával szerettek volna csevegni az ismerőseikkel: az elküldött üzenetek gyakorta nem oda érkeznek, ahová azt a küldő szánta, miközben a vadidegen felhasználók értetlenül nézik a kijelzőjükön megjelenő ismeretlen megjegyzéseket. A ZDNet című informatikai oldal szerint a hibának a Hangouts nemrég frissített, 1.1.2-es verziójú programjához lehet köze, amelyen a programozók már dolgoznak, de egyelőre nem lehet tudni, mikorra tudják kijavítani a hibát.

A helyzetet rontja, hogy ha téves címzettnél landol az üzenetünk, arról mi semmilyen visszajelzést nem kapunk, leszámítva a felnyíló új ablakban megjelenő ismeretlent és a csodálkozó kérdését. Amíg tehát a problémát nem küszöbölik ki, nem árt meggondolni kétszer is, hogy kinek mit írunk, a bizalmas információkat inkább más platformon keresztül osszák meg ismerőseikkel!
A hiba a hagyományos GMail-chat programot használókat is érinti, ha ugyanis egy fél a Hangoutt-szolgáltatásba bejelentkezve indítja el az üzenetét, az a hagyományos felületen is megjelenhet, de jó hír, hogy visszafelé egyelőre nem látszik efféle hiba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06