Ügyvédi kamara
Ingyenes jogi adatbázis javíthat a szolgáltatás színvonalán
Egy időgépesített, jól kereshető, az irányadó bírói gyakorlatot, a szakirodalmat, iratmintákat tartalmazó elektronikus jogi adatbázis akár százezrekbe is kerülhet évente, és ezt az ügyvédnek ki kell termelnie.
2013.04.14 11:56MTIJavíthatja az ügyvédi szolgáltatások színvonalát az az ingyenes jogszabálykereső rendszer, amellyel ezekben a napokban ismerkedik a fővárosi ügyvédség.
Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK) elnöke közölte, eddig az ügyvédek jelentős összegeket költöttek színvonalas jogi adatbázisokra, már akinek futotta rá. Egy időgépesített, jól kereshető, az irányadó bírói gyakorlatot, a szakirodalmat, iratmintákat tartalmazó elektronikus jogi adatbázis akár százezrekbe is kerülhet évente, és ezt az ügyvédnek ki kell termelnie.
A BÜK másfél éve elindított "felzárkóztatási kezdeményezése" nyomán nyártól a fővárosi ügyvédeknek ingyenes lesz két színvonalas, egymással versengő jogi adatbázis. Ez lehetővé teszi, hogy az ügyvédek ne a szakmai színvonalon spórolva versenyezzen az ügyfelekért - tette hozzá a kamarai elnök, aki szerint az ügyfelek költségeit is csökkentheti a "JogTudor" névre keresztelt új kamarai szolgáltatás.
A színvonalas és ingyenes hozzáférés a jogszabályokhoz számos fejlett országban állami feladat, ám hazánkban az ingyenes adatbázisok még széttagoltak, különböző intézmények internetes adatbázisaiból "nehezen gereblyézhetők össze" a szükséges információk - jegyezte meg Réti László.
Elmondta, hogy az összes szolgáltatóval kapcsolatba léptek és sikerült olyan tartalmi, illetve árversenyt kialakítani, amelynek köszönhetően a HVG-ORAC és az Opten jelentős kedvezménnyel kínált, ügyvédre szabott, színvonalas jogszabálykereső rendszereit választották. A két eltérő, egymással kínálati versenyben maradó jogtáradatbázist a napokban több ezer ügyvéd próbálja ki, és dönti el, hogy a versenyben nyertes két termék közül melyiket választja a következő tizennégy hónapra.
A BÜK tagjai jövő nyár közepéig biztosan ingyen juthatnak majd hozzá, de az elnök szerint a jó gazdálkodás és a jövő alternatív kamarai pénzügyi forrásai fenntarthatóvá tehetik ezt a szolgáltatást, amelyre a BÜK évente százmilliós nagyságrendben költ. A megyei ügyvédi kamarák egyelőre nem tudják ingyenesen biztosítani a szolgáltatást, de az elért kedvezményes önköltségi áron számukra is hozzáférhetővé vált a két termék - tette hozzá Réti László.
Egy ilyen ingyenes, a tárgyalóteremben és otthon is elérhető jogtár elindulása után már egy ügyvéd sem hivatkozhat arra, hogy anyagi okok miatt nem volt módja a joganyagot és a szakirodalmat alaposan megismerni - fűzte hozzá a kamarai elnök.
Magyarországon az első magas színvonalú elektronikus jogi adatbázist a máig piacvezető CompLex kft. hozta létre. Mögé zárkózott fel az Opten, a közelmúltban pedig a jogi könyvkiadás jelentős szereplője, a HVG-ORAC - mondta az elnök, aki reméli, hogy a közlönykiadó is hamarosan belép a piacra. A jogász felhasználóknak, az igazságügyi ágazatnak, a jogtudománynak és a jogkereső közönségnek egyaránt az az érdeke, hogy minél színvonalasabb verseny legyen a jogi tartalomszolgáltató rendszerek egyre bővülő piacán - mondta a BÜK elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06