Ökoszisztéma
Mobilprocesszorokkal erősít az Intel
Az Intel-architektúrára épülő mobil eszközök alkalmasak mind az Android, mind a Windows 8 ökoszisztéma kiszolgálására.
2013.04.10 17:36MTIMobil eszközökre, okostelefonokra és táblagépekre fejlesztett processzorokkal erősít az Intel, a világ legnagyobb félvezető áramkör gyártó vállalata - jelentették be az Intel képviselői szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Az Intel 2012-ben, a mobil számítástechnikai ágazat vezető globális seregszemléjén, a barcelonai MWC (Mobile World Congress) kiállításon és vásáron mutatta be az első Intel-architektúrára épült okostelefont.
A választék az azóta eltelt egy év alatt tíz készülékre bővült, és az idei barcelonai kiállításon az Intel már egyes nagy mobilszolgáltatók, például az orosz MegaFon saját márkás modelljei mellett a kínai Lenovo és ZTE, a tajvani Acer és Asus vállalatok, illetve az amerikai Motorola Intel-architektúrára épült modelljeit is bemutatta. Az Intel-architektúra különböző teljesítményű processzorokkal egyaránt lehetővé teszi alacsony árkategóriás és prémium kategóriás okostelefonok, valamint táblagépek, illetve a két kategóriát áthidaló "phablet" készülékek gyártását. Az Intel-architektúrára épülő mobil eszközök alkalmasak mind az Android, mind a Windows 8 ökoszisztéma kiszolgálására - mondta el Radek Hadraba, az Intel regionális üzletfejlesztési vezetője a sajtótájékoztatón.
Az Intel a modern mobil eszközök legnagyobb hátrányának kiküszöbölésére, a viszonylag magas áramfogyasztás miatt lerövidült üzemidő meghosszabbítására, az energiaigény minimalizálására összpontosította architektúra-fejlesztési erőfeszítéseit.
A hetente egyszer töltött mobiltelefonok kora már régen a múlté, de sajnos mostanra már "megszokottá vált" az is, hogy egyes okostelefon modellek nem bírnak ki töltés nélkül egy teljes napot sem. A cél az, hogy egy teljes hétvégét kibírjanak egy feltöltéssel - mondta Radek Hadraba.
Az okostelefonokban és táblaszámítógépekben elsősorban az egyetlen integrált áramkör lapkában a számítógépek összes elektronikai alkotóelemét magában foglaló úgynevezett "rendszeráramköröket" alkalmazzák.
A mobil eszközökben alkalmazott félvezető áramkörök piacán az Intelnek erős konkurenciával kell szembenéznie. Az Intel ugyan vezet a globális félvezető-áramkör piacon, de előnye fokozatosan morzsolódik.
Az iSupply piackutató vállalat adatai szerint a globális félvezető-piacot 2012-ben az Intel vezette 15,6 százalékos részesedéssel. Tavalyi 47,42 milliárd dolláros forgalma azonban 2,7 százalékkal maradt el a 2011. évitől, piaci részesedése pedig 0,1 százalékponttal csökkent.
Az Intel legnagyobb vetélytársa, a dél-koreai Samsung éppen rendszeráramkör-gyártó kapacitásának rohamos bővítésével tudott az elmúlt években lendületes növekedést elérni a globális félvezető- piacon.
A Samsung 2012-ben 31,26 milliárd dolláros forgalommal 10,3 százalékos részesedést hasított ki magának a globális félvezető-áramkör piacból, ami a második helyet biztosította számára az Intel mögött. A Samsung 2002-ben még 5,4 százalékos, 2005-ben pedig 7,4 százalékos részesedéssel rendelkezett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


