Egymilliárd forint értékű üzemeltetési megbízás
Az Antenna Hungária ismét a NAVIGATOR Informatika Zrt.-vel
A NAVIGATOR Informatika Zrt. nyerte az Antenna Hungária informatikai rendszerének üzemeltetésére kiírt közel egymilliárd forint értékű tenderét.
2008.06.04 18:32ma.huA megbízás, három, illetve további egy évre szól, hozzávetőleg ezer felhasználót és 40 szervert érint. A NAVIGATOR tevékenysége az általános informatikai rendszerüzemeltetés mellett kiterjed az Antenna Hungária informatikai WAN hálózatának üzemeltetésére, illetve az SAP BC-s üzemeltetésre is. A tender győztesét 3 pályázó közül választották ki az ár, a műszaki felkészültség és szakértelem, illetve a referenciák, a vállalt határidők és a rendelkezésre állás alapján.
„A megbízhatóság és a rendkívül magas szakmai kompetencia mellett a kedvező ár/érték arány alapján választottuk ki ismét a NAVIGATOR-t informatikai rendszerünk további üzemeltetésére" – mondta Némethné Molcsányi Edit, az Antenna Hungária Informatikai osztályvezetője. „Büszkék vagyunk arra, hogy folytathatjuk az Antenna Hungáriával történő eddigi sikeres partneri együttműködésünket és a következő négy évben továbbra is mi láthatjuk el a vállalat informatikai rendszerének üzemeltetési feladatait. Az ügyfelünk által kiírt pályázat ismételt elnyerése kiemelten fontos számunkra, hiszen azt bizonyítja, hogy az elmúlt négy esztendőben eredményes munkát végeztünk” – mondta Juhász Lajos, a NAVIGATOR Informatika Zrt. vezérigazgatója.
Az Antenna Hungária részére végzett tevékenységet a lehető legmagasabb szinten tudjuk biztosítani, hiszen kiváló szakembergárdánknak és a nagy tömegű adatmennyiség feldolgozására képes professzionális informatikai eszközeinknek köszönhetően képesek vagyunk bármilyen méretű vállalat informatikai rendszerének üzemeltetésére” – tette hozzá Juhász Lajos.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


