Gurigáznak
Az EMI a UPC után már az ír államot is perli
A nemzetközi lemezkiadó pert indított az ír állam ellen, mivel nem elégedett annak kalózkodás elleni fellépésével, és tart tőle, a beígért intézkedések sem lesznek elegendők a jogsértések visszaszorításához.
2012.01.16 10:40ma.huAz Irish Times beszámolója szerint az EMI lemezkiadó a napokban nyújtott be keresetet Írország ellen az ír legfelsőbb bírósághoz. Az EMI szerint az ír kormány nem lép fel elég erélyesen a kalózkodással szemben, nem biztosít megfelelő védelmet a jogtulajdonosoknak, sem lehetőséget arra, hogy a jogosultak maguk lépjenek fel a jogsértőkkel szemben - írja a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület hírlevele.
A jogi lépésre annak ellenére sor került, hogy az ír kormány tavaly decemberben ígéretet tett arra, hogy 2012 januárjában kiad egy olyan kormányrendeletet, amely lehetővé teszi, hogy a jogosultak bírósági úton kérjék meghatározott kalózoldalakhoz történő előfizetői hozzáférés blokkolását. A bejelentésre egy, az EMI által a UPC internetszolgáltató ellen indított per eredményeként került sor. Keresetében a kiadó kérte a bíróságot, hogy kötelezze a UPC-t meghatározott kalózoldalak blokkolására. A bíróság elismerte ugyan a visszaélések tényét, de jelezte, az ír jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy ilyen kötelezettséget rójon a szolgáltatóra. A bírói döntést követően az EMI közölte, kész beperelni az ír államot, amennyiben annak kormánya nem lép fel a folyamatos szerzői jogi jogsértések ellen.
A kormány januárra ígérte az intézkedés bemutatását, az EMI azonban nem várta meg a hónap végét. A kiadó képviselője, Willie Kavanagh közölte, kérték a kormányt, ismertesse terveit és mutassa be a készülő rendeletet, de kérésüknek nem tettek eleget. Az elutasítás okán az EMI azt feltételezi, az ír állam halogatni készül a vonatkozó rendeletet, de ha meg is születik az intézkedés, az nem lesz elég határozott és szigorú a jogsértésekkel szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


