Csillagászat
Együtt kel fel a Hold és a Szaturnusz július 24-én este
Kézitávcső segítségével megfigyelhető lesz a Hold északi féltekéjén a fény-árnyék határ mellett az Atlas és Hercules kráterek.
2024.07.20 20:23MTIEgyütt kel fel a Szaturnusz és a Hold a keleti horizonton, és együtt emelkednek egyre magasabbra; a jelenség szabad szemmel is látható lesz július 24-én este 10 óra után az égbolton.
A fogyásnak indult Hold 22 óra 22 perckor kezd a keleti látóhatár fölé emelkedni, Szaturnusz alig egy holdkorongnyira látszik majd a 84 százalékos, éppen felkelő Hold felett. A Szaturnusz a Hold közelsége ellenére szabad szemmel is látható lesz - olvasható a tájékoztatóban, amely szerint a Hold-és Szaturnusz-felkelte megpillantásához nyílt, kitakarásmentes horizont szükséges, de az együttállás később is megfigyelhető, amikorra már mindketten magasabbra emelkednek.
A tájékoztató szerint a fogyó Hold felkelése önmagában is különleges látványt nyújt: a narancsos-vöröses színekben világító, sápadt holdkorong a légkör fénytörése miatt "lapult", és ezt a hatást még fokozza a fogyó hold "beharapott" fázisa. Kézitávcső segítségével megfigyelhető lesz a Hold északi féltekéjén a fény-árnyék határ mellett az Atlas és Hercules kráterek, valamint a Taurus hegység vonulatai, míg délen a Nectaris-medence készülődik a nyugváshoz - írják.
Fölötte lesz látható a Szaturnusz halványabb, narancsos, csillagszerű fényfoltja, amely egyenletesen világít majd. Később, 23 óra 25 perckor kor a páros 10 fokkal kerül a látóhatár fölé. Ekkorra már messzebb, 43 ívpercre kerül a Szaturnusz a Holdtól, és ezért szabad szemmel is biztosan láthatóvá válik a Holdtól jobbra fölfelé járó gázbolygó.
Szaturnusz, a "gyűrűs óriás" Naprendszerünk második legnagyobb bolygója. Leglátványosabb része kiterjedt gyűrűrendszere, amely a bolygó egyenlítői síkjában található, és 120 ezer kilométerre nyúlik el attól - olvasható a tájékoztatóban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elfogtak egy férfi, akit szexuális erőszakkal és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítanak
- 21:10 Szeizmikus krízis Görögországban - Több mint 12.800 földrengés rázta meg a Santorini-Amorgos övezetet
- 20:30 11 vasutas hősies, gyors és profi cselekvésével több mint 30 vasúti kocsit mentett ki a tűzből
- 18:28 Hankó Balázs: február 12-én dupla nyugdíjat kapnak a nyugdíjasaink
- 16:36 Traktorok bénították meg London belvárosát - a brit farmerek az új adó ellen tiltakoznak
- 14:17 Trump rendelete nyomán a Google Maps átnevezte a Mexikói-öbölt
- 13:10 Meteorológia: az idei tél leghidegebb reggelére ébredtünk
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06