Időjárás-előrejelzés
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején
A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar.
2023.06.04 16:48MTICsapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn napközben fokozatosan növekszik, vastagszik a fátyolfelhőzet, főként a Dunántúlon lesz erősen felhős az idő, míg a legtöbb - szűrt - napsütés északkeleten várható. Estig az ország délnyugati felén vastagszik meg a felhőzet. Kora délutánig inkább csak délnyugaton, estig az ország délnyugati felén több helyen várható eső, zápor, helyenként zivatar is. A keleti, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik, de zivatar környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23 és 29 fok között alakul, a Nyugat-Dunántúlon azonban ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.
Kedden és szerdán az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhőzet mellett helyenként több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, bár többfelé várható eső, záporeső, zivatar. A délkeleti szél néhol megélénkül, zivatar térségében megerősödhet. Hajnalban 10-16, délután 19-26 fok valószínű, a tartósabban csapadékos tájakon lesz a hűvösebb.
Csütörtökön az erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve fátyolfelhőzet mellett helyenként több-kevesebb napsütés is várható, de összességében több helyen számítani lehet esőre, záporesőre, zivatarra. A keleti, délkeleti szelet néhol élénk, zivatarban erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 9-16, a maximum 20 és 28 fok között valószínű, a tartósabban csapadékos vidékeken lesz a hűvösebb.
Pénteken az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhőzet mellett több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, csak szórványosan valószínű záporeső, zivatar. Az északkeleti szelet sokfelé élénk, zivatarban erős széllökések kísérhetik. Hajnalban 11-16, a délutáni órákban 23-29 fokot mérhetnek.
Szombaton a gomoly- és fátyolfelhők mellett akár több órára kisüthet a nap, de elszórtan kialakulhat zápor, zivatar is, átmeneti szélerősödéssel. A minimum-hőmérséklet 11-17, a csúcsérték 23 és 29 fok között valószínű.
Vasárnap a gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütésre van kilátás, elszórtan záporral, zivatarral. A szél legfeljebb zivatar környékén erősödik meg. A hajnali 11-17 fokról délutánra 24 és 30 fok közé melegszik fel a levegő.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:55 Meghalt Szirtes András
- 12:42 Holtan esett össze a tornaórán egy szabolcsi kisdiák
- 12:13 Mateusz Morawiecki: Lengyelország megvétózza az uniós migrációs paktumot
- 11:57 Belehalt sebesülésébe a rotterdami lövöldözés harmadik, 14 éves áldozata
- 11:24 Brutálisan összevert négy börtönőr egy rabot
- 10:14 Bomló holttestet találtak Csepelen
- 9:20 Rosszul lett, mentővel vitték kórházba a 17-szeres válogatott magyar futballistát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06