Aszály
Elképesztő dolgok kerültek elő a kiszáradt Vekeri-tó medréből
Öt évtizednyi szemetelés szomorú emlékei.
2022.08.19 08:18ma.huBontatlan Sztár tonik, pöttyös gumilabda, sörös és Pepsi-kólás palackok, Prím Panda tejjégkrém - most hogy teljesen kiszáradt a Debrecen melletti tó, előkerült az évtizedek alatt beledobált szemét egy része.
A látvány szívszorító, az 1970-es évek elején kialakított 18 hektáros horgász- és csónakázótó gyakorlatilag eltűnt, és könnyen lehet, hogy soha nem is tér vissza a medrébe a víz.
A Vekeri-tó kiszáradásával Debrecen és a környék fontos kiránduló- és pihenőhelyet veszített el. A drámai helyzet egyik érdekessége, hogy a víz eltűnésével szem elé került az a rengeteg szemét, amit az elmúlt csaknem ötven évben ejtettek-dobáltak a kirándulók, pecások, csónakázók a tó vizébe.
Az öt évtizednyi hulladék nagy része persze mélyen, a megkeményedett iszap repedezett hasábjaiba ágyazódva rejtőzik továbbra is, de olyan tárgyak is előkerültek most, amelyek nem fúródtak túl mélyre a tó medrébe. Érdekes és persze egyben szomorú látni, hogy a hetvenes évektől napjainkig mi mindent hajítottak a tóba az ide látogatók.
Az rtl.hu fotókat is készített, itt tudja megnézni őket.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06