Időjárás
Áradnak a folyók Romániában, a Bánságban a legsúlyosabb a helyzet
Töltéseket, gátakat szakított át a Temes.
2020.06.19 20:38MTIAz elmúlt napok esőzései nyomán csaknem az egész Romániában áradnak a folyók. A Bánságban a legsúlyosabb a helyzet, ahol pénteken töltéseket, gátakat szakított át a Temes.
Az Országos Vízügyi és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) pénteken csaknem valamennyi erdélyi folyóra másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést bocsátott ki, mely vasárnap délutánig érvényes. Bánságban, a Bisztra és a Temes folyókon a figyelmeztetés harmadfokú (vörös jelzésű).
Pénteken a Temes vízszintje a 2005-ben jegyzett történelmi csúcs fölé emelkedett, és Lugos város alatt meghaladta a baloldali árvízvédelmi gát töltéskoronájának szintjét. A töltés fölött a mezőre ömlő víz három óra alatt elmosta a gátat, mely két helyen is átszakadt.
Pénteken délután Marcel Vela belügyminiszter is a helyszínen tájékozódott a helyzetről. Közölte, hogy a gátszakadás nem sodort veszélybe településeket, csupán mezőgazdasági területeket árasztott el a víz. A tárcavezető a helyi vízügyi vezetőket tette felelőssé a történtek miatt, akik, szerinte nem végezték el az elmúlt években a szükséges árvízévdelmi munkálatokat.
Marcel Vela azt is megemlítette, hogy csütörtökön a Krassó-Szörény megyei Nándorhegy (Otelul Rosu) közelében helikopterrel kellett húsz személyt kimenteni a Bisztra folyó által elárasztott területről.
A katasztrófavédelmi főfelügyelőség péntek reggeli jelentése szerint az ország 16 megyéje 58 településén okoztak károkat az árvizek. A tűzoltóknak 73 pincéből, 25 házból, 346 udvarról kellett kiszivattyúzniuk a vizet.
Az országos meteorológiai szolgálat pénteken is másodfokú (narancs színű) figyelmeztetést bocsátott ki csaknem az egész ország területére. A figyelmeztetés szerint szombat hajnalig további heves esőzések várhatók, melyek során négyzetméterenként 40 liter, de helyenként akár 60-80 liter csapadék is várható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:41 MÁSZ: a benzin 10 forinttal olcsóbb, a dízel 1 forinttal drágább a szomszéd országok átlagáránál
- 13:22 A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
- 12:18 KSH: a motorbenzin 4, a dízel 6 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
- 11:18 Megrázta az áram, majd 6 métert zuhant egy munkás
- 10:15 Százhúsz embert vert át egy nő mesekönyvek és diafilmek küldésének ígéretével
- 9:23 Újra Mihail Misusztyint jelölte a kormányfői posztra az orosz elnök
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06