Csillagászat
Merkúr-Vénusz együttállás május 22-én!
Május 22-én lesz látszólag legközelebb egymáshoz az égen a Naprendszer két belső bolygója.
2020.05.16 12:28ma.huA Vénusz és a Merkúr szoros együttállását figyelhetjük meg május 22-én a nyugati-északnyugati égbolton, de az azt megelőző és követő néhány napban is látszólag nagyon közel lesz egymáshoz a két égitest. A két belső bolygó viszonylag szoros, 1,2°-os közelítését észlelhetjük ezen az estén magyar idő szerint 21 óra 5 perc körül. A két bolygó horizontra merőlegesen helyezkedik majd el, ekkor az alacsonyabban lévő, -0,6 magnitúdójú Merkúr 7,9°, a -4,2 magnitúdójú Vénusz pedig 9,3° magasan lesz. A Nap ekkor még csak alig 6,5°-kal fog elhelyezkedni a horizont alatt, ezért célszerű lehet valamilyen távcsövet használni a megfigyeléshez.
A megfigyeléséhez szükséges az is, hogy az időjárás kegyes legyen hozzánk. A mostani számítások szerint május 22-én az esti órákban nem valószínű sok felhő az égen, így jó esély mutatkozik a jelenség megfigyelésére, de az előtte és utána lévő esték egyikén-másikán is lehetnek derültebb tájak az országban - írta az MCSE.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:23 Cicciolina tíz millió euró kártérítést követel a római parlamenttől
- 18:08 Ritka nyári hidegfront hozott 30 centiméter havat az Alpokba - videó
- 14:07 Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
- 6:05 Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
- 20:04 Ukrán szárazföldi erők: nem bántalmazás okozta egy kárpátaljai magyar katona halálát
- 18:55 Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06