Időjárás
Már közelítenek a zivatarok Nyugat-Dunántúlra!
Néhol már érkezőben a felfrissülés.
2020.04.18 18:13ma.hu
A következő órákban, főként a Dunántúlon elszórtan lehetnek záporok, zivatarok, amelyet elsősorban szélerősödés, kis eséllyel pedig apró szemű jég kísérhet. A késő esti órákban főváros térségében sem zárható ki megjelenésük! - írta az Időinfó-MetKép.
Az Eumet.hu előrejelzése szerint szombat éjjel általában erős felhősödés valószínű, a délnyugati országrész fölött viszont szakadozott maradhat a felhőzet. A Dunántúl északi térségében várható elsősorban záporok, időszakos esők előfordulása, majd hajnalra az ország északnyugati felén és a Duna-Tisza közén is megnő az esélye csapadék előfordulásának. Északkeleten és délnyugaton még csapadékmentes idő a valószínűbb.
Vasárnap újabb hidegfront, lehűlés éri el térségünket.
A délnyugati országrész kivételével már reggeltől borongós idő várható. Az északkeleti országrészben szórványosabb, kevesebb eső valószínű, míg másutt több órás, tartós esőre kell számítani. Itt-ott az ég is megdörrenhet. Jelentősen, közel 10 fokot visszaesik a hőmérséklet.
Az ország délnyugati negyedén, délelőtt még mérsékelt felhőzet melletti szűrt napsütéses, kissé fülledt idő ígérkezik gyorsan emelkedő hőmérséklettel. Oda a déli, délutáni órákban érkezhet a csapadék szórványosabb záporokkal, esetleg zivatargócokkal. Hirtelen visszaesik a hőmérséklet.
Délután feltámad, nyugaton és keleten megerősödik az É-i szél. Az esti órákra várhatóan nagyrészt átvonul felettünk a csapadékmező. Egyre inkább a déli országrészre húzódik vissza az eső, észak felől felszakadozik, lecsökken a felhőzet.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


