Időjárás
Hétfő: fagy, szél, hófúvás, havazás
Csütörtöktől jön az enyhülés, hétvégére újra itt a tavasz.
2020.03.22 21:22ma.huHétfőn igazi téli időre számíthatunk. Északkeleten már hajnalban elkezdődött a változó intenzitású, szórványos, de tartós hóesés, ami a reggel folyamán átterjed a délkeleti, majd a déli országrész fölé is! Országszerte fagypont alá hűlt a levegő, északkeleten maradt néhol kevéssel fagypont felett a hőmérséklet - írta előrejelzésében az Eumet.hu.
Napközben kelet felől fokozatosan mindenütt beborul az ég, legkésőbb az északnyugati országrészben. Délelőtt keleten és délen, a déli óráktól pedig már egyre inkább a déli, délnyugati országrészben várható tartós havazás. Másutt (az északi térségben) inkább csak hószállingózások, hózáporok alakulnak ki, illetve délután, délkeleten szitáló havas esőbe válthat a halmazállapot. Az erős ÉK-i szél miatt, az ország déli, délnyugati területein hófúvás kialakulásának is megvan a veszélye a késő délutáni, esti óráktól!
Éjszaka, az ország délnyugati, déli felén folytatódik a havazás. Az északi országrészben eleinte borongós időben elszórtan lehet hószállingózás, majd hajnalra, északkeleten csökkenni kezd a felhőzet. Erős, olykor viharos lökésekkel kísért ÉK-i szél fúj országszerte. A havas délnyugati országrészben hófúvás is kialakulhat! A nap folyamán, a legtöbb hó várhatóan a délnyugati térségben hullik (~10-15 cm), melyből olyan ~5-10 cm maradhat meg.
Kedden is még télies arcát mutatja az időjárás. Reggel fagyos, délután is meglehetősen hideg időre és erős ÉK-i szélre van kilátás. Túlnyomórészt erősen felhős időben, változó intenzitású havazás már csak a délnyugati, déli határvidéken valószínű. Abban a térségben, a szél miatt még kialakulhat hófúvás is. A legtöbb hó a délnyugati országrészben hullhat és maradhat meg átmenetileg (5-15 cm). Délkeleten, napközben megszűnő havas esőben válthat a halmazállapot. Mindeközben az északkeleti országrész fölött várhatóan lecsökken a felhőzet, kisüt a nap.
Éjjel további hóesésekre kell készülni a déli országrészben, míg északon felhős, északkeleten gyengén felhős égbolt a valószínűbb. Mérséklődik, keletire fordul a szél.
Szerdán mérsékeltebb légmozgás mellett még télies jellegű időre készülhetünk. Alapvetően erősen felhős, borongós idő várható, csak északon, és rövid időszakokra süthet ki a nap. Hózáporok, időszakos hószállingózás főként nyugaton esélyes, délkeleten gyenge havas eső, majd szitálás egyaránt előfordulhat.
Csütörtöktől már határozottan enyhébb levegő érkezik fölénk kelet felől, de alapvetően még marad a felhős, borongós időjárás, nyugaton kisebb esővel, havas esővel, keleten viszont napsütéssel.
Pénteken és a hétvégén már sok napsütés, kellemes hőmérsékletű, melegedő idő a legvalószínűbb, de elvétve előfordulhat záporeső.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06