Időjárás
Hőség - Első- és másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki keleten
Az ország nagy részén mérséklődik a meleg.
2019.08.21 08:33MTIAz ország nagy részén mérséklődik a meleg, de keleten első- és másodfokú figyelmeztetéseket is kiadott szerdára a hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Emellett több megyében zivatarra, felhőszakadásra is figyelmeztetnek.
A figyelmeztetésük szerint Békés és Csongrád megyére másodfokú, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt.
Azt írták: szerdán az ország döntő részén visszaesik a hőmérséklet, de keleten, délkeleten még 25-27 fok körüli középhőmérséklet várható. Az előrejelzés szerint nyugaton 22-30, keleten 30-37 fok között alakul a csúcshőmérséklet.
Emellett a fővárosra és Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, valamint Vas megyére zivatarveszély miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Heves és Nógrád megyében felhőszakadásra is figyelmeztetnek.
Azt írták: a hajnalban érkező hidegfront hatására a Dunántúlon megerősödik, főként a Nyugat-Dunántúlon, a Dunántúli-középhegységben és a Balatonnál helyenként viharossá fokozódik az északnyugati szél, majd szerda estére itt már veszít erejéből. Szerda délután, este ugyanakkor északkeleten (leginkább a Zemplén környezetében, az Észak-Alföldön a Tisza vonalához közeli térségekben) fokozódhat átmenetileg viharossá az északkeleti szél.
Szerda hajnalig északnyugaton (Alpokalja, Kisalföld, de inkább csak Sopron környékén) előfordulhat esetleg zivatar, amelyhez átmeneti intenzív csapadék és viharos szél társulhat. Szerdán délután, este leginkább az Északi-középhegység térségében, az Alföld északi részén, majd estétől, késő estétől Pest megyében és környékén, a Dunántúl északkeleti részén valószínű helyenként zivatarok kialakulása. Elsősorban a Heves-Borsodi-dombság, a Bükk, a Mátra, Nógrád térségében esetleg intenzív zivatarok is kialakulhatnak felhőszakadással, nagyobb méretű jéggel és 70-80 kilométer/órát meghaladó széllel - közölte a meteorológiai szolgálat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


