Időjárás
Több megyében továbbra is zivatarokra, sok esőre figyelmeztetnek
Viharos szél és kisebb méretű jég is jöhet.
2019.05.30 07:06ma.huAz MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a zivatarveszély miatt van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.
A fővárosban, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a felhőszakadás veszélye miatt szintén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Azt írták: a Dunától keletre, illetve a Dunántúl északkeleti részén néhol zivatar előfordulhat. A hajnali, reggeli órákra egyre inkább keleten, északkeleten van esély még egy-egy előfordulására. Az intenzív záporokat vagy zivatart éjfélig a Dunántúlon és a Dunántúl északkeleti részén helyenként, majd hajnalig egyre inkább csak északon, reggelig északkeleten egy-egy helyen kísérheti felhőszakadás.
Az ország északi megyéiben csütörtök reggelig nagyobb területen 20 milliméter feletti csapadék hullhat területi átlagban a záporos csapadékból.
Csütörtökön napközben előreláthatólag délutánig, estig a délkeleti megyékben alakulhat ki helyenként zivatar, viharos szél és kisebb méretű jég.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


