Aszály
Látni lehet a régi Ferenc József hidat a Szabadság híd alatt - képek
A híd közepénél érdemes óvatosan a vízbe nézni.
2018.10.26 04:15ma.huMint ismeretes, tán soha nem volt még ilyen alacsony a Duna vízállása, aminek eredményeként egyre több minden kerül elő a folyóból. Több autó, két féltonnás amerikai légibomba, Érdnél több ezer pénzérme és fémtárgy került napfényre, amely valószínűleg egy XVIII. században elsüllyedt hajó rakománya lehetett, ahogy a Baranya megyében talált lehet is.
A mai Szabadság híd helyén álló hidat 1896. október 4-én adták át az uralkodó Ferenc József jelenlétében, aki maga verte be az utolsó szegecset a hídba, amelyen két évvel később a villamosközlekedés is elindult. A hidat 1945 januárjában végül a megszálló német hadsereg robbantotta fel Budapest ostroma idején. Az ostrom után egy ideig egy szovjetek által készített pontonhíd állt a híd romjain, amelyet a jégzajlás sodort el 1946 januárjában - írta róla a hvg.hu.
Végül az eredeti tervek alapján újragyártották a híd középső, felrobbantott szakaszát, és 1946. augusztus 20-án az elsőként újjáépített új hidat már Szabadság híd néven nyitották meg a forgalom előtt, és bár beleépítettek egyes, a Dunából kiemelt hídroncselemeket, a felrobbantott híd egyes részei azóta is a folyóban hevernek.
Kapcsolódó írások:
- Különleges leletegyüttes került elő a Dunából Érdnél - videó
- Újabb autót találtak a Dunában
- Mérgező anyagok a Dunában: reagált az önkormányzat, a vízművek és a kormányhivatal is
- Rákkeltő mérgek csorognak a Dunába az Óbudai Gázgyárnál
- Egy hét éve eltűnt férfi maradványai lehettek a Dunában megtalált autóban
- Halálautó Dunakeszinél: anyja kocsijával hajthatott a Dunába a 2011-ben eltűnt férfi
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06