Idétlen idők
Komoly fennakadásokat okozott a havazás Belgiumban és Hollandiában
A holland meteorológiai intézet kiadta a legmagasabb fokozatú riasztást a "rendkívül veszélyes" időjárási körülményekre tekintettel.
2017.12.11 18:54MTI
Jelentős fennakadásokat okozott az erős havazás hétfőn Belgiumban és Hollandiában is. Mindkét országban repülőjáratok százait kellett törölni, és a közúti közlekedésben is komoly zavarok keletkeztek.
A belga fővárost kiszolgáló Zaventem repülőtéren a legfrissebb hírek szerint a hétfői 600 járatból nagyjából 200-at törölni kellett. Délutáni közlés szerint este 6 óráig egyetlen repülőgép sem szállhat le, így hatalmas késések alakultak ki. Az induló gépek mindössze két kifutópályát használhatnak.
A Brussels Airlines belga nemzeti légitársaság minden Európán belüli járatát törölni kényszerült, hétfőn egyedül Afrikába, Indiába, illetve az Egyesült Államokba indítanak repülőgépeket. Az érkező gépek közül több tucatnyit Liege-be, Charleroi-ba, Luxembourgba vagy Düsseldorfba kellett átirányítani.
A repülőtéri hatóságok azt kérték az utasoktól, hogy indulás előtt még otthonról ellenőrizzék, járatuk várhatóan rendben felszállhat-e.

Brüsszelben a közúti közlekedésben is súlyos fennakadások keletkeztek, a hatóságok lezárták a város alagútjait, óriási dugók alakultak ki, s számos busz nem jár.
A nehézségek miatt le kellett mondani a találkozót a városban tartózkodó Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke között - tájékoztattak a helyi lapok.
A helyzet a szomszédos Hollandiában sem jobb. Az ország repülőterein több mint 400 járatot kellett törölni, az eindhoveni légikikötőt ideiglenesen le is zárták. Amszterdam Schiphol repülőterén hosszú sorok kígyóznak, nagy késésekkel kell számolniuk azoknak is, akiknek végül indítják a járatát.
Az országban az iskolák hétfőn zárva tartottak, a havazás a közúti és a vasúti közlekedésben is komoly zavarokat okozott. A hatóságok arra kérték a lakosokat: ha tehetik, maradjanak otthon.
A holland meteorológiai intézet kiadta a legmagasabb fokozatú riasztást a "rendkívül veszélyes" időjárási körülményekre tekintettel. Mint közölték, az előrejelzés szerint hétfő délután akár további 15 centiméter hó is eshet.
Frankfurt
❄️❄️ Our winter services did their job. All of our runways got cleared. Now it is time to move and load the snow onto trucks. There still can be some flight disruptions and cancellations. ❄️❄️ pic.twitter.com/kO79i8RQNV
- Frankfurt Airport (@Airport_FRA) 2017. december 10.
Frankfurt
❄️❄️ Our snowblower is doing its job. It is driving 25 km/h and blowing away 5000 tons of snow per hour. ❄️❄️ pic.twitter.com/rsF5jgRTHi
— Frankfurt Airport (@Airport_FRA) 2017. december 10.
Zürich
Komoly fennakadásokat okozott a havazás Nagy-Britanniában
Jelentős fennakadásokat okozott vasárnap az idei tél első komolyabb havazása Nagy-Britanniában. Több repülőtér forgalma vasárnap estére csaknem teljesen leállt, a törlések budapesti járatot is érintettek.
A havazás folyamatosan terjedt a nap folyamán Skócia felől a déli-délkeleti országrészek felé, és estére Wales, illetve Anglia számos körzetét 30 centiméteres hótakaró borította be.
A téli időjárás a Londont kiszolgáló öt nemzetközi repülőtéren okozta a legnagyobb felfordulást. A legtöbb járatot a Londontól északra fekvő Luton repülőterén kellett törölni. Törölték a Wizz Air légitársaság Lutonról Budapestre induló vasárnap esti utolsó járatát is.
A lutoni repülőtér vasárnap esti tájékoztatása szerint a térségben hétfőre is havazás várható, ezért a repülőtéri hatóságok azt kérték, hogy az utasok hétfőn is ellenőrizzék, hogy járatuk elindul-e.
A havazás a másik négy londoni repülőtér, a Heathrow, a Gatwick, a Stansted és a City forgalmában is jelentős fennakadásokat okozott.
Vasárnap este Anglia középső és délnyugati térségeiben, illetve Walesben 27 ezer lakásban nem volt áramszolgáltatás, mivel a hó- és jégteher súlya alatt kidőlő fák légvezetékeket szaggattak le.
Anglia számos körzetében a helyi tanácsok hétfőre tanítási szünetet hirdettek.
A meteorológiai szolgálat hétfő reggelre az északi és a középső térségekre a mínusz 10-14 fokos fagyok és az utak eljegesedésének veszélye miatt adott ki figyelmeztetéseket. A rendőrség kérte az autósokat, hogy csak a legszükségesebb esetben induljanak útnak.
Tignes, Franciaország

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06