Időjárás-figyelmeztetés
Időjárás: harmadfokú riasztást is kiadtak csütörtökre
További helyeken figyelmeztetnek a sok eső, illetve a szél miatt.
2017.09.21 07:56ma.hu
A sok eső veszélye miatt Budapestre és kilenc megyére adtak ki figyelmeztetést, köztük Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetés van érvényben. Emellett több megyére és a fővárosra az erős szél veszélye miatt is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Csütörtök reggeli veszélyjelzésükben azt írták: az ország keleti felén nagy területen (főként az Északi-középhegység keleti részén és a Tiszántúlon) várható 20-40 milliméternél több csapadék, nem egy helyen akár 50-60 millimétert meghaladó mennyiségű eső is eshet.
Emiatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyére harmadfokú (piros) figyelmeztetést adtak ki. Szintén a sok eső veszélye miatt Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében másodfokú, míg Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Pest megyében, valamint Budapesten elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Kiemelték továbbá, hogy az északi, északnyugati szél a Dunántúlon és északkeleten viharos lesz. Emiatt a fővárosra és Pest megyére, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér és Veszprém megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Az előrejelzés szerint napközben 12-17 Celsius-fokig melegszik fel a levegő, késő este 11-15 fok várható.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06