Időjárás-jelentés
Kedden hidegfront váltja a hétfői forróságot
Mérséklődik a nagy meleg.
2017.07.08 16:09ma.huSzombat este, valamint éjszaka kezdetben északkeleten, majd a Dunántúlon fordulhatnak elő itt-ott zápopresők, valamint zivatarok. Vasárnap az ország déli, délnyugati felén nagyon meleg időre van kilátás, míg északon, északkeleten elviselhetőbb lesz a meleg. Délelőtt nagyrészt derült, délután gomolyfelhősödő idő ígérkezik, elvétve északkeleten, majd este és éjjel szórványosan bárhol az országban előforduló helyi, esetenként hevesebb záporokkal, zivatargócokkal.
Hétfőre ígérkezik a legmelegebb időjárás a napokban. Változóan napos, gomolyfelhős időben előreláthatólag délelőtt elsősorban a középső országrészben, este, illetve éjjel azonban egy hidegfront érkezésével országszerte többfelé kialakulhat hevesebb záporeső, zivatar.
Kedden kevés felhő ígérkezik, és csak északkeleten, valamint nyugaton alakulhatnak ki elszórtan záporok, zivatarok, az ország többi részén száraz, túlnyomóan napos idő várható, többfelé élénk északnyugati széllel. Mérséklődik a nagy meleg.
Szerdán napos és erősen felhős területek váltakoznak, megszakításokkal záporokkal, kisebb esőkkel, gyenge, mérsékelt légmozgással.
Csütörtökön tovább mérséklődik a meleg, és megerősödik az északnyugati szél. Csak kevés helyen fordulhat elő csapadék, döntően a napsütés határozza meg az időjárást.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:00 A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- 8:59 Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja
- 7:58 Hatósági vizsgálat indult Lengyelországban egy Fehéroroszországba szökött bíró ügyében
- 6:57 Eurostat: tavaly kevesebb unión kívüli állampolgárt sikerült feltartóztatni az EU külső határain
- 5:18 Szlovén belügyminisztérium: Róma nem tájékoztatta Ljubljanát a határellenőrzés meghosszabbításáról
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06