Időjárás-jelentés
Kedden már 20 fok lehet!
Aztán szerdán kiterjedt csapadékrendszer érkezik...
2017.04.22 11:01ma.hu
freedigitalphotos.net/adam
Vasárnap
Hajnalban és reggel főleg délen még előfordul eső, majd észak felől jelentősen csökken a felhőzet és kisüt a nap. Délután gomolyfelhők képződnek, melyekből főleg ÉK-en és DNy-on záporok alakulnak ki. Délutánig erős, néhol viharos lesz az ÉNy-i szél, majd estére mérséklődik a légmozgás. 10 és 15 fok között várható a hőmérséklet csúcsértéke. Hidegfronti hatással számolhatunk - írja a Köpönyeg előrejelzésében.
Hétfő
A napsütés mellett fátyol-és gomolyfelhők lesznek az égen, de zápor csak elvétve fordulhat elő. Reggel gyenge fagy kialakulhat, napközben már 14-15 fok körüli értékeket mérhetünk.
Kedd
Változóan felhős, részben napos időre van kilátás. Zápor, zivatar elszórtan lehet. A DNy-i szél sokfelé megerősödik, főleg a Dunántúlon viharossá fokozódik. Több helyen emelkedhet 20 fok köré a hőmérséklet.
Szerda
ÉNy felől kiterjedt csapadékrendszer érkezik délután a nyugati, északnyugati tájak fölé, itt már sokfelé lehet eső, zápor. Az ország DK-i felén még maradhat a kellemes tavaszi idő, 21 fok körüli maximumokkal.
Csütörtök
Erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé valószínű kiadós eső, zápor, keleten zivatar is. A tartósan csapadékos tájakon 10 fok közelében marad a csúcsérték.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


