Időjárás-jelentés
Hűvösebb napok jönnek
A napsütés ellenére hűvös lesz.
2016.09.20 06:58ma.huKedden reggel és délelőtt, a Tiszántúl keleti felén még várható némi eső, majd ott is megszűnik a csapadék, és délután csökken a felhőzet. Az ország többi részén egész nap napos idő várható, átmeneti felhősödésekkel. A nyugati, valamint a keleti országrészben erős lökésekkel kísért északi, északkeleti szél fúj. A napsütés ellenére kissé hűvös lesz az eumet.hu előrejelzése szerint.
Közlekedésmeteorológia
Kedden a korábbi esőktől helyenként még vizes útszakaszok, illetve az élénk, olykor erős széllökések okozhatnak balesetveszélyesebb helyzeteket a közlekedésben.
Szerdára mérséklődik a szél. Csapadékmentes, zömmel napos, de hűvös időre készülhetünk. Hajnalban 10 fok alatti hőmérsékletekre, párásságra, a szélvédett völgyekben ködfoltokra is készülni kell.
Csütörtökön, pénteken is a napsütésé lesz a főszerep, de reggelenként ködfoltok, napközben pedig átmeneti, erősebben felhős időszakok is ígérkeznek. Az évszakos átlaghoz képest kissé elmarad a maximum hőmérséklet.
Szombatra felhősebb idő ígérkezik szórványos esőkkel, záporokkal. A nyugati országrészben várható tartósabb eső, hidegebb idő, míg keletebbre csak helyi záporok alakulnak ki előreláthatólag. Estére szakadozni kezd a felhőzet.
Vasárnap - most - reggel párás, majd zömében napos vagy fátyolfelhős, csapadékmentes, nyugodt, őszi idő a legvalószínűbb.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


