Meteorológia
Esősebb és egyre hűvösebb idő várható a hétvégén
A hétvégén a napsütés mellett már többször, többfelé várható zápor, akár zivatar is. Fokozatosan lehűl a levegő is, a hétvégén néhol már csak 20 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet.
2016.09.15 18:47MTIPénteken a nap nagy részében gomolyfelhős, napos idő lesz. Főként északkeleten viszont már ekkor is lehet néhol zápor, majd délután nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, késő estétől a Nyugat-Dunántúlon is lehet helyenként zápor, zivatar. Emellett többfelé megélénkül, néhol megerősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 11-18, a legmagasabb hőmérséklet 27-31 fok között alakul.
Szombaton kezdetben nagyrészt erősen felhős idő várható, többfelé alakul ki zápor, zivatar. A déli óráktól egyre kevesebb helyen valószínű csapadék. Elsősorban a Dunántúlon többfelé megerősödhet, zivatarok környezetében viharossá fokozódhat a szél. A leghidegebb órákban 14-19 fok lehet, napközben északnyugaton 21, délkeleten 27 fok körül alakulnak a maximumok.
Vasárnap a Dunántúlon kevesebb, másutt viszont többórás napsütés várható. Az Alföldön néhol, másutt elszórtan várható záporeső, nyugaton esetleg zivatar is lehet. A minimumhőmérséklet 11-16 fok között valószínű. Nappal 20-26 fokig melegszik a levegő - olvasható az előrejelzésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


