Időjárás-jelentés
Egyre melegebb az idő
Péntektől a jövő hét elejéig, fokozódó kánikulában és derült, igazi strandidőben lehet részünk.
2016.08.25 06:58ma.huCsütörtökön a szél tovább gyengül, de főként keleten, illetve a középső országrészben kissé még meg-megélénkül északkeleti irányból. Sem csapadék, sem pedig számottevő felhősödés nem zavarja a napsütést, általában derült lesz az ég. A hőmérséklet délkeleten kissé tovább emelkedik. Este, valamint éjszaka csendes, nyugodt időre van kilátás, párássá válik a levegő az Eumet.hu előrejelzése szerint.
Csütörtökön leginkább a nap vakító hatására célszerű odafigyelni, nappal szemben haladva ugyanis sokkal nehezebben vehetünk észre akár egy gyalogost, akár a másik autóst. Emiatt különösen a reggeli, illetve a késő-délutáni órákban jelentős a balesetveszély. A jó idő felszabadultságot is okoz, ez szintén növeli a balesetveszélyt az utakon.
Péntektől a jövő hét elejéig, fokozódó kánikulában és derült, igazi strandidőben lehet részünk. Délutánonként legfeljebb mérsékelt gomolyfelhő képződés valószínű, esőre azonban sehol nem számíthatunk. Sokat süt majd a nap, emiatt erős lesz az UV-sugárzás.
Kedd tájékán érkezhet egy hidegfront, aminek hatására felfrissülhet a levegő, megszűnhet a kánikula, és valamelyest megnő az esélye záporok, illetve zivatarok kialakulásának.
Szeptember első napjainak várható időjárása még meglehetősen bizonytalan, ami most látszik, az kevés, elszórt csapadék, és az átlagosnál kissé magasabb hőmérséklet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


