Időjárás
Vihar - OKF: több mint négyszáz esethez riasztották a tűzoltókat
Az esővíz pincéket öntött el, és villámcsapások is okoztak gondokat.
2016.07.14 10:45MTIA szerda késő délután kezdődött viharok miatt csütörtök reggelig több mint 400 esethez riasztották a tűzoltókat - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek, hozzátéve: jelenleg is csaknem ötven helyen dolgoznak a viharkárok felszámolásán.
Hajdu Márton elmondta: szerdán Veszprém és Tolna, csütörtökön a reggeli órákban Baranya megyéből érkezett a legtöbb bejelentés. Veszprém és Zala megyében a műveletirányítás létszámát is meg kellett növelni.
Általában a viharos erejű szél és a nagy mennyiségű csapadék okozott problémát. A leszakadt faágak, kidőlt fák sokhelyütt akadályozták a közúti és a vasúti forgalmat, több helyen volt áramkimaradás. Az esővíz pincéket öntött el, és villámcsapások is okoztak gondokat.
Budapest: kisebb károk
Szerda éjszakára Budapestet is elérte az ország nyugati felében órák óta tomboló vihar - közölte honlapján a katasztrófavédelem.
Jelezték: a fővárosban egyelőre kisebb károkról érkezett bejelentés; a XI. kerületi Baranyai téren autóra esett egy nagyobb faág, a XIV. kerületi Abonyi úton pedig három autóra zuhant egy kettétört fa. A XIII. kerületi Reitter Ferenc utcában egy építési területet határoló kordont fújt el a szél, a tűzoltók állították vissza a helyére.
Budapesthez közel, Pilisvörösváron félméteres víz állt a vasúti aluljáróban, amit a helyi önkéntes tűzoltók szivattyúztak ki, így újra megindulhatott a forgalom. Solymáron pedig egy húszméteres fa dőlt a villanyvezetékekre, itt a helyi önkéntes tűzoltók munkáját a fővárosi hivatásos egységek is segítik.
Budapesten eközben közlekedési baleset is történt, a III. kerületi Madzsar József utcában fának ütközött egy utasokat nem szállító autóbusz, a sofőrt a mentők vizsgálják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


