Időjárás-előrejelzés
A hétvégén még jó lesz az idő, de aztán...
A hőmérséklet délután 27 és 31; késő este 16 és 22 fok között alakul - majd esni kezd és lehűl a levegő.
2016.05.28 11:17ma.huSzombaton nyáriasan meleg idő várható, a többórás napsütést csak kevés felhő zavarja. Csapadékra az északkeleti és nyugati országrészben kell számítani. A déli szél a Dunántúlon megélénkülhet, átmeneti szélerősödés zivatar környezetében előfordulhat. A hőmérséklet délután 27 és 31; késő este 16 és 22 fok között alakul.
Vasárnap délelőtt csak kevés fátyol-, vagy gomolyfelhő zavarja a napsütést a köpönyeg.hu szerint. Délután aztán erőteljes lesz a felhősödés és nyugat felől egyre többfelé alakulhat ki zápor, zivatar. A délkeleti szél megélénkül, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. Igazi kora nyárias időnk lesz: a hőmérséklet délután 26 és 31 fok között alakul. Melegfronti hatásra számíthatunk.
Hétfő hajnalban még többfelé, napközben inkább már csak keleten fordul elő újabb zápor, zivatar. A nyugati és a középső tájakon többórás napsütés valószínű. A délnyugatira forduló szél megélénkül. 25-26 fok köré mérséklődik a meleg.
Kedden a napsütés mellett sok gomolyfelhő képződik. Északnyugaton sokfelé, máshol csak elszórtan törnek ki zivatarok. Élénk, néhol erős lesz a nyugati légmozgás. 22 és 26 fok között alakul a hőmérséklet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


