Meteorológia
Napsütéssel megy az április, esővel jön a május
Jó idővel búcsúzik a negyedik hónap, de aranyat érnek majd a csapadékos napok.
2016.04.30 12:41MTISzombaton a Dunántúl északi felén többnyire derült marad az ég, másutt a napsütést gomolyfelhők zavarják, több felhő a Tiszántúlon lehet, ott néhol futó zápor is előfordulhat. A ködfoltok reggel feloszlanak. Csak helyenként élénkül meg a változó irányú szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 20 fok között alakul. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.
Vasárnap napközben megnövekszik a felhőzet, szűrt napsütés délelőtt lehet. Délután elsősorban délen, délnyugaton már eső, zápor kialakulhat. A keleti, északkeleti szél több helyen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között alakul.
Hétfőn erősen felhős vagy borult lesz az ég, összességében több helyen valószínű eső, zápor, az ország északkeleti harmadán a legkisebb a csapadék esélye. Az északi, északkeleti szél többfelé erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon és a Dél-Alföldön 13 és 18, másutt 19 és 22 fok között alakul.
Kedden is többnyire erősen felhős lesz az ég, a Dunántúlon szakadozhat délután a felhőzet. Több helyen valószínű eső, záporeső, legnagyobb eséllyel a középső területeken. Az északi, északkeleti szél erős, nyugaton időnként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul.
Szerdán a Nyugat-Dunántúlon napos időszakokra is számíthatunk, másutt többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Többfelé valószínű eső, zápor, legkisebb eséllyel nyugaton. Az északnyugati szél többfelé viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul.
Csütörtökön felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre már a legtöbb helyen kisüt a nap. Szórványosan várható záporeső. Az északnyugati szél többfelé erős, nyugaton időnként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között alakul.
Pénteken változóan felhős idő várható többórás napsütéssel, helyenként futó záporral. Az északi, északkeleti szél néhol a Tiszántúlon még megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 22 fok között alakul.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06