Időjárás
Használja ki a kirándulóidőt, míg teheti
Kisebb esők, záporok érkezhetnek szombat este, van, ahol hózápor is előfordulhat.
2016.03.19 16:57MTIAz Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a Kárpát-medence térségén átvonult hidegfront mögött szombat estétől délnyugat felől átmenetileg egyre enyhébb, kissé szárazabb léghullámok érkeznek fölénk.
Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett néhány órára az ország nagy részén kisüthet a nap, a Duna-Tisza közén elvétve zápor, az Északi-középhegységben hózápor is kialakulhat.
Estétől délnyugaton megnövekszik, északkeleten csökken a felhőzet, éjszaka főként délnyugaton fordulhat elő néhol kisebb eső.
Vasárnap már nem várható csapadék
Vasárnap délnyugaton is szakadozik a felhőzet, napközben mindenütt gomolyfelhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű.
A kezdetben élénk, északkeleten néhol erős északi, északnyugati szél délután mindenütt mérséklődik, vasárnap megélénkül, néhol megerősödik a nyugati, délnyugati szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de északkeleten a fagyzugos tájakon ennél hidegebb lesz.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 10 és 16 fok között várható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


