Meteorológia
Emiatt fájhat a fejünk szombaton
Délutántól egy melegfront éri el Magyarországot, emiatt fejfájás és migrén is jelentkezhet az érzékenyebbeknél.
2016.02.20 08:28ma.huSzombaton már csak gomolyfelhőzet zavarhatja a napsütést. Borult időszakra eleinte az északkeleti országrészben számíthatunk, másutt erősebb felhősödés csak estétől kezdődik nyugat felől. Kisebb csapadék még északkeleten fordulhat elő helyenként, főleg a délelőtti órákban.
Az északnyugati szél a középső területeken még gyakran megélénkül, majd délutántól itt is mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között várható, késő este 0, +5 fok várható.
Fájhat a fejünk a melegfront miatt
Napközben front nem lesz felettünk. A délutáni, esti óráktól azonban már melegebb levegő érkezik fölénk a magasban. A különösen érzékenyeknél előfordulhat fejfájás, migrén, szédülés, illetve vérnyomás ingadozás. Csökkenhet a koncentráló képesség.
Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak estefelé szakadozik fel délnyugat felől a felhőzet. Eleinte többfelé, majd főként keleten és északon várható eső, zápor, az Északi-középhegység térségében havas eső, a hegyekben hó is lehet.
A délnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul.
Hétfőn az időnként megnövekvő felhőzet mellett több órára kisüt a nap, csak estefelé növekszik meg északnyugat felől a felhőzet. Napközben eső nem valószínű, estétől nyugaton helyenként előfordulhat már csapadék. A délnyugati szél többfelé viharossá fokozódik.
A legalacsonyabb éjszakai 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alaku
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06