Időjárás
Újabb esőzéseket hoz a csütörtök
Csütörtökön délutánig előbb nyugaton és északon elszórtan, később már másutt is, egyre több helyen lehet eső, zápor.
2016.02.17 16:15MTI
A Balaton magas vízállása miatt kialakult belvíz Balatonmáriafürdőn 2016. február 17-én. (MTI/Varga György)
A Dunántúl nyugati, északnyugati felén és az Északi-középhegység nyugati részén általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt szakadozott, vékonyabb felhőzetre számíthatunk.
Csütörtökön a nap második felében mindenütt megvastagszik a felhőzet. Csütörtökön, délutánig előbb nyugaton és északon elszórtan, később már másutt is, egyre több helyen lehet eső, zápor.
A többfelé élénk délkeleti szél - főként a Dél-Alföldön - megerősödhet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 10 és 16, a Nyugat-Dunántúlon 6 és 10 fok között valószínű.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


