Előrejelzés
Vakon csúszkálhatunk a fagyos esőben hétvégén
Országszerte ónos esőre és tartós, sűrű ködre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.
2016.01.08 20:16MTIAz MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint szombatra az ónos eső veszélye miatt a fővárosra és Pest megyére, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyére narancssárga vagyis másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Bács-Kiskun, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékre ugyancsak az ónos eső miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Mint írták: délnyugat felől több hullámban csapadék érkezik (az északkeleti területeket csak szombat hajnalban, reggel éri el), amely egyre inkább eső lesz, átmenetileg azonban ónos esőre is számítani lehet, ott, ahol a hőmérséklet fagypont közelében vagy az alatt marad. Legnagyobb eséllyel az ország északkeleti, északi harmadán várható a legtovább vegyes csapadék: az eső mellett ónos eső, fagyott eső, hó is lehet. Napközben ezeken a tájakon is egyre inkább az eső lesz a jellemző. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a fagyos területeken az ónos eső mellett továbbra is bármikor lehet ónos szitálás.
Friss, összefüggő hóréteg (maximum 5 centiméteres) inkább csak az északkeleti határvidéken, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi felén, lehet - tették hozzá.
Emellett a tartós, sűrű köd veszélye miatt az egész országra figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
Az előrejelzés szerint szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 5 és plusz 1 Celsius-fok között várható, de északkeleten néhol hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5 fok között alakul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


