Meteorológia
Újabb nagy esőzés után több napsütés ígérkezik a jövő héten
Országos esővel kezdődik a hét, de később egyre kevesebb helyen várható csapadék. Fokozatosan több napsütésre, de ugyanakkor lehűlésre is készülni kell. A hét második felében mind több helyen lesz talaj menti fagy, s néhol nappal is 10 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok.
2015.10.18 16:11MTIHétfőn borult időre, országszerte esőre lehet számítani. Többfelé jelentős mennyiségű csapadék hullhat, az Észak-Dunántúlon 20 milliméternél is több eső eshet a nap folyamán. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-11, a legmagasabb hőmérséklet 8-13 fok között valószínű. Sopron környékén hűvösebb, az északkeleti határvidéken kissé melegebb is lehet.
Kedden délelőtt a déli országrész kivételével szórványosan előfordulhat eső, délután viszont már egyre kevesebb helyen várható csapadék. A Dunántúlon olykor megerősödhet a szél. A leghidegebb órákban 5-11 fok lehet, napközben 10-15 fokig melegszik a levegő.
Szerdán a napsütés mellett, különösen a Dunától keletre sok lesz a gomolyfelhő, de legfeljebb az ország északi és keleti határai közelében alakulhat ki futó zápor. A minimumhőmérséklet 2-8 fok között valószínű, a nappali maximumok 9-14 fok között alakulnak.
Csütörtök reggelre átmenetileg köd képződhet. Napközben a néhány órás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, de csapadék nem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet 1-7, a legmagasabb hőmérséklet 10-15 fok között alakul.
Október 23-án, pénteken napos idő várható gomolyfelhőkkel, csapadék nélkül. A leghidegebb órákban 1-7 fok lehet. Napközben 13-17 fokig melegszik a levegő.
Szombat reggelre átmenetileg köd képződhet. Napközben viszont több órás napsütés várható kevés gomolyfelhővel az égen, csapadék nélkül. A legalacsonyabb hőmérséklet 2-7, a legmagasabb hőmérséklet 12-16 fok között alakul.
Vasárnap változóan felhős lesz az ég, de csapadék nem várható. A leghidegebb órákban 1-7 fok lehet, napközben 12-17 fokig melegszik a levegő - olvasható az előrejelzésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


