Vihar
A balatoni vízimentőkhöz rengeteg segélyhívás érkezett
Volt olyan vitorlás, ahonnan négy kisgyereket kellett a partra szállítani, annyira rosszul voltak, de más hajókról is jöttek hasonló riasztások.
2015.07.26 08:27MTIBár a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) hajói még a vihar előtt próbálták a partra terelni a Balatonból az embereket, sokan figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetéseket, így a vihar kezdetével rengeteg segélykérő hívás érkezett - közölte Tar Mihály, a VMSZ szóvivője szombaton este az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint volt olyan vitorlás, ahonnan négy kisgyereket kellett a partra szállítani, annyira rosszul voltak, de más hajókról is jöttek hasonló riasztások. Még késő este is több elsüllyedt hajó mentésén dolgoztak a szakemberek. Több szörfös és kite-os is a vízimentők segítségére szorult, akik a viharos szélben már nem tudták irányítani eszközeiket. A parttól távoli nyílt vízről úszókat is kellett menteni.
A vihar előtt a balatonfüredi kempingnél egy vízibicikliről vízbe esett és elmerült ember keresését fel kellett függeszteni, ugyanis nem sokkal a vihar előtt egy újabb eltűnt emberről kapott jelzést a VMSZ Zánkai Központja - írta Tar Mihály, hozzátéve, hogy ugyancsak Balatonfüreden, a kikötő közelében egy vitorlásról került valaki a vízbe és elmerült. A vihar kezdetéig próbálták a VMSZ kutatócsoportjának tagjai megtalálni, de nem sikerült. Ezt a kutatást is felfüggesztették.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


