Vihar
Főkert: 800-1000 köbméternyi fa dőlhetett ki a fővárosban
A jelenlegi becslések szerint 800-1000 köbméternyi fa dőlhetett ki a fővárosban és körülbelül 200 köbméternyi ág szakadhatott le a szerdai vihar miatt.
2015.07.09 19:23MTI
MTI Donka Ferenc
Szabó József, a Főkert Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta: a kidőlt fák egy része teljesen egészséges volt; a vihar erejét jelzi, hogy 80-100 centiméter átmérőjű fákat is tövestül csavart ki a földből, helyenként a járdát is felszakítva
A főváros bizonyos részeit egyébként jobban érintette, mint a többit, így komolyabbak a károk a IX., a X., a XVI., a XVIII. és a XIX. kerületben.
Több közparkot is részlegesen vagy teljesen lezártak; a Népligetet például katasztrófasújtotta területté nyilvánították - tette hozzá.
Szólt arról is, hogy a helyreállítás akár heteket vagy hónapokat is igénybe vehet, és a munkálatok több tízmillió forintot emészthetnek fel.
A Főkert azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy válságstábot hozott létre a szerdai vihar miatt a budapesti közparkokban keletkezett károk mihamarabbi felszámolására.
A közlemény szerint Budapesten sok fa kidőlt, kettészakadt, sok ágat szakított le a szélvihar. A Főkert munkatársai több mint 4 millió négyzetméter zöldfelület, csaknem 97 ezer parki fa és több mint 26 ezer fasori fa átvizsgálását kezdték meg csütörtökön. A kidőlt fákat és a leszakadt ágakat folyamatosan szállítják el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


