Időjárás-vihar
Vihar - Több mint kétezer-négyszáz riasztás
Letört ágak, kidőlt fák és oszlopok, leszakadt villanyvezetékek miatt hívják őket. A víz pincéket öntött el, a fák házakra, kerítésekre dőltek.
2015.07.08 21:27MTIMár több mint kétezer-négyszáz riasztást kapott a katasztrófavédelem a vihar okozta károk miatt. Budapesten egy ház tetőszerkezete összedőlt, de a korábbi információkkal ellentétben senki sem volt az épületben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője szerda este az MTI-vel.
Mukics Dániel elmondta: letört ágak, kidőlt fák és oszlopok, leszakadt villanyvezetékek miatt hívják őket. A víz pincéket öntött el, a fák házakra, kerítésekre dőltek. Több épületbe villám csapott, a tető kigyulladt, ezeket kellett oltaniuk a tűzoltóknak.
Több helyen alig lehet közlekedni, áll a forgalom - mondta
A legtöbb bejelentést Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér, Vas, Pest és Heves megyéből, valamint a fővárosból kapták. Budapesten több mint ezerkétszáz, Pest megyében ötszáz bejelentést érkezett a műveletirányítási központba - közölte.
A szóvivő elmondta, hogy a fővárosban összedőlt egy családi ház tetőszerkezete, de a korábbi információkkal ellentétben senki sem volt az épületben. A XXII. kerületben egy többszintes épület bádogtetejét megbontotta a szél, több száz négyzetméteren életveszélyesen lóg a tető.
Gödön kigyulladt egy trafóház, ezért a környéken nincs áram.
Mukics Dániel hangsúlyozta: a katasztrófavédelem folyamatosan fogadja a jelzéseket, és számolja fel a károkat. Először a legsúlyosabb, életveszélyes eseményekhez vonulnak ki, és csak utána a kisebbekhez, amelyeknek a helyreállítása ezért elhúzódhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


