Hőség
Húsz százalékkal több beteget láttak el a mentők a hétvégén
A legnehezebben az idős, szívbetegségben szenvedő emberek viselik a kánikulát, de ájulásos rosszullétek fiataloknál is előfordultak.
2015.07.06 12:44MTIA szokásosnál húsz százalékkal több beteget kellett ellátniuk a mentőknek a hétvégén a nagy meleg miatt - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint a fővárosban naponta több mint 800, országosan pedig mintegy 3000 esetben nyújtottak segítséget. A legnehezebben az idős, szívbetegségben szenvedő emberek viselik a kánikulát, de ájulásos rosszullétek fiataloknál is előfordultak.
A mentők fokozott óvatosságra intik a lakosságot, mivel a következő napok tartós kánikulája tovább növeli a szervezet terhelését. Azt ajánlják az embereknek, hogy lehetőleg tartózkodjanak hűvös, árnyékos helyen, és ha tehetik, akkor a nagyobb megterhelést jelentő tennivalókat a kora reggeli vagy a késő délutáni időszakra időzítsék.
Felhívták a figyelmet a fokozott folyadékbevitel fontosságára, és arra is, hogy az emberek cukros üdítőital helyett inkább vizet vagy teát igyanak.
Továbbá figyelmeztettek arra, hogy a kisgyerekeket vízfelület közelében még rövid időre se hagyják őrizetlenül.
Kitértek arra, hogy a nagy melegben romlik az autóvezetők koncentrációkészsége, hosszabb a reakcióidő, nagyobb a balesetveszély.
Országszerte 718 mentőegység áll szolgálatban, a hőség a betegeken segíteni igyekvő mintegy 1700 mentődolgozónak is fokozott megterhelést jelent - írták a közleményben.
A tartós kánikula miatt az országos tiszti főorvos múlt szombattól szerda éjfélig a legmagasabb fokozatú hőségriadót rendelte el. Ez akkor lép életbe, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós hőség miatt hétfőre szintén a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést adott ki az egész országra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


