Vihar és front
Így sötétült el az ég Zalában
Csúnya zivatarfelhők gyülekeztek Zalaegerszeg és Szentgotthárd felett, amelyek a Duna vonalán haladva végül az ország délkeleti részét is elérték, nem kevés nyomot hagyva maguk után.
2015.05.06 21:15ma.hu
Zalaegerszeg - MTI Fotó: Varga György
Szerda késő délután északnyugat felől több helyen viharossá fokozódó széllel hidegfront érte el az országot, mely este a Duna vonalán áthaladva az éjféli órákban az ország délkeleti részét is elérte.
A fronthoz zivatarok is társultak, nagyobb számban az ország északi felén csaptak le, néhol 90-100 km/h feletti szélroham, nagy méretű jég, illetve felhőszakadás (20-30 mm) is társult.
Szerencsére, csütörtökre virradó éjszaka a front hatása a keleti, délkeleti országrészben is lecsengett. A zivatarok pedig kelet felé elhagyták az országot. A szél fokozatosan veszített erejéből. Zivatar kialakulása csütörtök napközben nem valószínű, sőt, a Nap is kisütött.
Szentgotthárd - MTI Fotó: Varga György
Háztetőt vitt el a szél!
A viharos szél miatt főként kidőlt fákhoz riasztották a tűzoltókat Tolna és Somogy megyében, de volt, ahol lakóház tetőszerkezete rongálódott meg - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) honlapján szerda este.
A tájékoztatás szerint a 6-os főút tolnai szakaszán több kidőlt fa akadályozta a forgalmat a 118-as kilométerszelvény közelében, és hasonló a helyzet Izmény Fő utcájában is. Szárazdon egy lakóház tetejét tépte fel az erős szél, Kajdacson egy udvaron álló fa dőlt rá a szomszédos családi házra.
A somogyi megyeszékhelyen, Kaposváron ugyancsak kidőlt fák és leszakadt ágak eltávolításához hívták a tűzoltókat. A Fő utcában személyautóra dőlt egy fenyő, a Guba Sándor utcában pedig a buszmegálló előtt akadályozta a forgalmat egy 15 méter magas kidőlt fa.
Hozzátették: több helyen elektromos felsővezetékek is megrongálódtak, ezért az áramszolgáltató szakemberei is beavatkoztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


