Időjárás
Erős hófúvás miatt adtak ki figyelmeztetéseket
A hófúvás veszélye miatt vasárnapra hat megyére első-, öt megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2015.02.07 18:12MTIAz MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Baranya, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést. Ezeken a területeken arra kell készülni, hogy friss hóval fedett területeken a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet.
Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a hófúvás miatt.
Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyére valamint Budapestre az erős szél miatt ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Mint kifejtették: vasárnap hajnalban viharossá fokozódó széllel hidegfront érkezik. Az Alföldön és északkeleten is 60 kilométer per órát meghaladó lökésekre lehet számítani. A Dunántúlon és a Duna-Tisza köze nyugati részén a legerősebb széllökések akár a 85 kilométer per órás erősséget is elérhetik.
Emellett vasárnap napközben hózáporok kialakulása várható, melyek nyomán legjobb eséllyel az Alföld délkeleti részén pár centiméter, helyenként esetleg 5 centiméternél is több friss hó hullhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


